-
A kosara még üres!
A logikai fejtörők töménytelen fejtörést okoznak, azoknak, akik szeretnek játszva gondolkozni. Ezek jó minőségű műanyag játékok.
A feladványok a könnyűtől indulnak, amit még a legkisebbek is elkezdhetnek, de a legnehezebbek, már olyan szintet képviselnek, ami már jelentős fejtörést okoz. Ezzel ezek a játékok hosszú időre örömet okoznak az egész családnak.
Rush Hour a Thinkfun egyik legismertebb sikersorozata, amely a ládatologatós játékon, a Sokoban alapszik. Piros kisautónkat kell kiszabadítani a forgalmi dugóból, hogy elérhessünk a kijáratig, közben a többi kisebb, nagyobb járműveket kell addig tologatni, persze csak előre és hátra, míg kiszabadul a mi autónk. A játék annyira kedvelt, hogy megjelent már a 2., 3., 4. széria is, amivel újabb és újabb kiegészítőkkel, feladványokkal és játékhelyzetekkel kerülünk szembe. Szafaris részben már nem autókat, hanem vadállatokat kell irányítani, de megjelentek vonatos, junior, deluxe változatok is. Nézze meg a TipOver játékot, melyben ládákat döntögetünk, hogy akrobatánk ezeken mászva eljusson a kívánt célig. A kalózos változatban (Pirate’s Gold és a Treasure Quest) veszélyes helyekről, halálos csapdákat elkerülve kell kijuttatni számos kincset.
Gyerekeknek szóló, de teljesen más jellegű játék a Chocolate Fix, amiben ínycsiklandó édességeket (tej, étcsokoládékat, puncs stb.) és különböző formájú bonbonokat kell elhelyezni egy négyzethálón. Ugyanezen alapszik Clever Castle című játék, amelyben a várba érkező vendégekről kapott részinformációk alapján kell őket elhelyezni.
Subtrax egy klasszikus játék felfrissített, izgalmasabb változata, amiben kék pöcköket kell begyűjteni a tábláról átugrálással, amíg már csak a narancssárga nem marad a helyén.
Ha vízben játszódó játékkal szeretnénk az időnket kellemesen eltölteni, akkor a River Crossing (és gyerekváltozata) kiválóan alkalmas erre, ahol egy folyón kell átkelni úgy, hogy a vízből kiálló tönkök között egy pár különböző hosszúságú palló magunkkal vitelével és átrendezésével tudunk közlekedni. Hoppers Juniorban és a (felnőtteknek szóló Hoppersben) békafigurákkal kell vízililiomokról vízililiomokra ugrálva, teljesítni a 40 egyre nehezedő feladványkártya utasításait. A Serpentilesben kis lapkákon látható elemek segítségével kell két egybefüggő utat kiraknunk. A Block by Blockban térbeli alakzatokat kell építeni egymáshoz rögzített kockákból, a Brick by Brickben több-kevesebb téglából álló falszakaszokból kell kiraknunk meghatározott formákat. Shape by Shape a tangram elemeire hasonlító formákból áll, a Square by Square kis négyzetekkel kínál kellemes játékot, és ez újabb kihívást ad az egész családnak, de megtalálható a speciális feladványokkal és számokkal ellátott tili-toli a (Fifteen Puzzle) is.
A gyerekek egy különleges zárszerkezet segítségével, megismerkedhetnek (Spin Out) a bináris számrendszer rejtelemivel.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és kíváncsi, hogy milyen egyéb érdekes játékokat kínál a Thinkfun, kattintson részletes kínálatunkra!
Tekintse meg Thinkfun logikai játékok széles repertoárját.
Leave a Comment